Néhány hete az a szerencse ért bennünket, hogy egy új kis családtagot fogadhattunk oltalmunk alá. A hatalmas keverék kutyust a veszprémi menhelyről fogadtuk örökbe, és az Alaszka nevet adtuk neki. Alaszka egy nagyon aranyos kan kutyus, arany-fehér bundával, és sok sok szeretettel a szemében. Amikor a gyeptelepre mentünk érte, kétségbeesett nyüszítéssel fogadott minket, és boldog volt, hogy végre otthona lesz, és szerető családja.Amikor haza érkeztünk vele minden jól ment. Seppy természetesen a legnagyobb lelkesedéssel fogadta, és alig várta, hogy játszhasson új lakótársával. Alaszka csak nézett körbe, nem nagyon foglalkozott Seppyvel, de úgy tűnt jól meglesznek egymással.
Azonban nem alakult minden úgy, ahogyan terveztük. Alaszka később nem tűrte meg maga mellett Seppyt, pedig ő ennek ellenére is csak kedvesen közelített, játékra, hancúrozásra hívó testtartással.
Minden lehetségeset megpróbáltunk, hogy Alaszkát és Seppyt kibékítsük egymással, de Alaszka hatalmas, erős, és sokkal gyorsabb mint Seppy. A két kutyát külön helyen, megkötve, elzárva kellett tartanunk napokig, mert máskülönben Seppy alul maradt volna a rivalizáló harcban...
Nagyon szeretem Alaszkát, akárhányszor meglát nyüszítve kérlel, hogy lépjek közelebb, fejét hozzám dörgöli, megalázkodóan hozzám bújik, és a szeméből szeretet és hála árad...
De Seppyt sehogy sem volt hajlandó eltűrni... Átgondoltuk a dolgot, de ez már mindkettőjüknek csak rossz volt...
Megszületett a szomorú döntés, miszerint Alaszkát vissza kell vinnünk a menhelyre...
Beszéltünk a gyepmesterrel, és az állatkórházzal, és megbeszéltük, hogy visszavisszük a kutyát.Reggel elköszöntem Alaszkától, játszottam vele, figyeltem, ahogy boldogan hempereg. Szemmel láthatóan nem értette miért sírok, miért vagyok olyan szomorú, de megértően mellém ült, és figyelte az arcomon legördülő könnycseppeket.
Reggelit adtam neki, és iskolába mentem.
Délután a telefonom egy nem fogadott hívást jelzett. Apa hívott, én pedig izgatottan hívtam vissza, remélve hogy Alaszkáról van szó.
Apa azt mondta, hogy az állatorvos szerint egy megoldás lehet az ivartalanítás. Apa beleegyezett, és azt mondták, a műtét után, szombaton hazahozhatjuk. A hét második felében ezen járt az eszem, örültem, hogy mégis viszont láthatom a kutyámat, Alaszkát, és hogy talán az ivartalanítás megoldást nyújthat a problémánkra.
Péntek este gólyabuli volt az iskolánkban, és természetesen ott akartam lenni. Este későn értem haza a partiról, így csak bedőltem az ágyba, és vártam a reggelt...
Reggel a szüleim keltettek, gyanúsan nagy csöndben álltak az ágyam mellett, én pedig csak kérdőn néztem rájuk. Anya arcáról könnyek potyogtak, apa pedig halk hangon közölte velem a hírt: Alaszka ma reggel meghalt...
Teljesen lefagytam, nem is jutott el az agyamig, hogy mi van. Apa elmesélte, amit az állatorvos mondott neki a telefonban, én pedig csak merev tekintettel hallgattam.
Nem tudok többet írni erről... Az egész napom szörnyű volt, a várakozás gyászba futott át... A nap többi részében sírtam, és most Seppy volt aki vigasztalt ugyanazzal a megértő, figyelmes tekintettel...
Alaszka, sosem felejtünk el! <3
